Hárman indulnak az MSZP elnöki posztjáért
Szanyi és Bródy visszalépett, így három ember között dől el az elnöki poszt: Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila és Tóth Bertalan között.
Szanyi és Bródy visszalépett, így három ember között dől el az elnöki poszt: Kunhalmi Ágnes, Mesterházy Attila és Tóth Bertalan között.
A szocialista párt EP-képviselője Facebook-posztban jelentette be döntését.
Az államtitkár válaszolt a szocialisták Varga Mihálynak intézett kérdésére: mit szól hozzá, hogy a magyar fiatalok harmada elhagyná az országot? Tállai szerint a statisztikák másra utalnak, hiszen Magyarországra évek óta több fiatal érkezik, mint ahány elmegy.
Az országot járják az MSZP elnökjelöltjei, a hét végén Budapesten ülnek össze, előtte még Kecskeméten, Nyíregyházán, Pécsen és Győrben tartanak konvenciót. A június közepén tartandó kongresszuson záruló versenybe öten neveztek, és bár többen már nem lesznek, változásokra még lehet számítani. Mivel Tóth Bertalan a legesélyesebb jelölt, mások esetleg újragondolják, nincs-e biztosabb jövőjük, ha más posztra pályáznak.
Az MSZP elnökjelöltje szerint vicc az, amit az ellenzék csinált. Úgy véli, Orbán érdeke, hogy ne jöjjön létre baloldali egység.
Elnöki programja kész, de még nem döntötte el, elindul-e most is. Kunhalmi Ágnest ugyanakkor nem tudja támogatni, azt sem tudja, milyen diplomája van.
Konstruktívnak, jó hangulatúnak értékelték szerdán az ellenzéki pártok képviselői azt a megbeszélést, amelyen az időközi választásokon történő indulásuk összehangolásáról egyeztettek. A budapesti tanácskozás után az is kiderült, a józsefvárosi időközi polgármester-választásra lehet olyan ellenzéki jelölt, aki mögé mindenki be tud állni.
A tárgyalások központi kérdése az előrehozott polgármester-választások, illetve az, hogy ezeken a választásokon hogyan, miként induljon az ellenzék. A Jobbik nem volt ott tárgyaláson.
Júniusban választ új vezetést a Magyar Szocialista Párt. Az elnöki tisztségért eséllyel Tóth Bertalan frakcióvezető és Kunhalmi Ágnes budapesti elnök, országgyűlési képviselő mérkőzhet meg. Kunhalmi a totális ellenzéki összefogás felé kormányozná pártját.
Lázár János, Kunhalmi Ágnes, Hiller István és Kocsis Máté például már biztosan nyert.
Nem photoshoppal manipulált fényképről van szó, az túl közönséges lett volna. Valaki rajzolt egy meztelen Kunhalmi Ágnest.
Az LMP visszaléptette jelöltjét Kunhalmi Ágnes javára, csak erről elfelejtettek beszámolni a több mint félórás sajtótájékoztatójukon, ahol összevissza beszéltek a lehetséges későbbi együttműködésekről. Magát Kunhalmi Ágnest is meglepte a döntés.